×
Az XRP 13 éve van a tíz legnagyobb kriptovaluta között

Az XRP 13 éve van a tíz legnagyobb kriptovaluta között









A kriptopiac legnagyobb szereplőinek listája az elmúlt évtizedben szinte teljesen átalakult. Egyetlen altcoin azonban minden piaci összeomlást, szabályozási vitát és technológiai divathullámot átvészelt: az XRP 2014 óta minden évben a tíz legnagyobb kriptoeszköz között szerepelt.

A mezőny nagy része már eltűnt az élvonalból

A CoinGecko kutatása minden év június 1-jei állapotát vizsgálta 2014 és 2026 között. Az XRP 2014-ben még a nyolcadik helyen állt, mindössze 32 millió dolláros piaci kapitalizációval. Egy évvel később már második volt, azóta pedig a harmadik és a hetedik hely között mozgott. A 2026. június 1-jei rangsorban az XRP 82,5 milliárd dolláros piaci kapitalizációval az ötödik legnagyobb kriptoeszköz volt.

xrp grafikon

A CoinGecko grafikonja az XRP piaci kapitalizáció szerinti helyezését mutatja 2014 és 2026 között, az egyes évek június 1-jei állapota alapján. Az XRP ebben az időszakban minden évben a tíz legnagyobb kriptoeszköz között maradt: legjobb eredménye a 2015-ös második hely, míg 2026-ban az ötödik pozíciót foglalta el.

A teljesítmény különösen annak fényében érdekes, hogy a korai rangsorok számos akkori nagyágyúja mára eltűnt az élmezőnyből. A 2014-es tízes listán még Solarcoin, NXT, Dash, Peercoin, Namecoin és Blackcoin is szerepelt. A Litecoin 2020-ig rendszeres tag volt, majd kiesett, miközben az EOS, a NEM és az Ethereum Classic szintén elveszítette korábbi jelentőségét.

A CoinMarketCap régi rangsorai ugyanezt a gyors átrendeződést mutatják. A korai években még PPCoin, Feathercoin, MaidSafeCoin és DigixDAO is bekerült az élmezőnybe, 2019-től viszont a stabilcoinok és a tőzsdékhez kapcsolódó tokenek kezdték átformálni a listát.

Még a SEC-per sem lökte ki a tízből

Az XRP úgy maradt az élmezőnyben, hogy közben a Ripple éveken át pereskedett az amerikai tőzsdefelügyelettel. Az SEC 2020 végén indított eljárást a vállalat ellen, amely után több amerikai kereskedési platform felfüggesztette vagy korlátozta az XRP kereskedését.

A jogvita közel öt év után, 2025-ben zárult le. Ripple-nek végül 125 millió dolláros bírságot kellett fizetnie, miközben érvényben maradt az a korábbi bírósági megállapítás, amely különbséget tett az intézményi XRP-eladások és a nyilvános tőzsdéken zajló kereskedés között. Mindez komoly bizonytalanságot okozott, de az XRP piaci kapitalizációja egyszer sem csúszott a tizedik hely alá.

Kapcsolódó tartalom: Történelmi engedélyt szerzett a Ripple Európában, felfutóban az XRP árfolyama

A Ripple maga is óriási XRP-birtokos

ripple xrp tulajdon

 

Az XRP tartósságának értékelésekor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Ripple, kriptós szlenggel élve, hatalmas bagholder. A vállalat 2026. június végén összesen mintegy 37,66 milliárd XRP felett rendelkezett, amelyből 32,6 milliárdot programozott letéti számlákon, vagyis escrow-ban tartottak.

Ez erős gazdasági érdekeltséget teremt abban, hogy a Ripple tovább fejlessze az XRP körüli infrastruktúrát, partnerségeket építsen és szükség esetén jelentős összegeket fordítson jogi védekezésre. A koncentrált készlet ugyanakkor kockázatot is jelent, mivel a később felszabaduló tokenek tartós kínálati nyomást gyakorolhatnak a piacra.

A Ripple készlete azonban nem emeli automatikusan az XRP helyezését. A piaci kapitalizációt az aktuális ár és a forgalomban lévő mennyiség szorzata adja, így az escrow-ban zárolt tokenek nem egyszerűen hozzáadódnak a rangsorban szereplő értékhez.

A stabil helyezés nem jelent folyamatos árfolyamnyereséget

Az XRP 2025 júniusában még a negyedik helyen állt 127,9 milliárd dolláros kapitalizációval, egy évvel később viszont már csak 82,5 milliárd dollárt ért, mégis megőrizte ötödik pozícióját. Ez jól mutatja, hogy a top 10-ben maradás relatív teljesítmény: nemcsak az számít, hogyan mozog az XRP, hanem az is, hogy közben mi történik a versenytársakkal.

Az XRP rekordja ezért elsősorban nem megszakítás nélküli árfolyam-emelkedést, hanem rendkívüli piaci túlélőképességet jelez. Egy olyan szektorban, ahol az egykori vezető projektek jelentős része néhány év alatt eltűnt az élmezőnyből, már önmagában figyelemre méltó, hogy ugyanaz az altcoin tizenhárom egymást követő éves pillanatfelvételen is a tíz legnagyobb között maradt.



Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?

  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!

Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

logo


Source link
#XRP #éve #van #tíz #legnagyobb #kriptovaluta #között

Post Comment